muszáj írnom. Ki kell írnom magamból mindent. Megint egy olyan időszakban vagyok, amikor minden lelassul, úgy tűnik, hogy semmi sem akar haladni, nem jönnek a lehetőségek, és szemlátomást mindenki remekül el van a saját kis világában, miközben én mennék előre, nyüzsögnék, törnék a céljaim felé. Nyilván nem véletlen, hogy ez most így van. És teljesen felesleges lenne sajnáltatnom magam, a dolgok úgysem lesznek jobbak, csak még jobban belesüllyednék ebbe a szürkeségbe. Nehéz koncentrálnom, csinálni a feladataim, de tudom, hogy MUSZÁJ, és azt is tudom, hogy minél keményebben dolgozom, annál hamarabb jönnek megint a jó dolgok.
Az egyetlen baj, hogy minden ZAVAROS. Rettegek választani egy teljesen más utat, amit talán nem is kéne, hogy válasszak, mégis a gondolat már befészkelte magát a fejembe és egyszerűen nem hagyja kilökni onnan magát. Amint sikerülne, valaki, vagy valami emlékezet rá, és próbálom ellökni magamtól, de nem megy. Valamiért mégsem vagyok képes rávenni magamat, hogy azt válasszam. Csak meg szeretném találni az utamat. A helyzet az, hogy ott van a másik opció is, ami talán azért szimpatikusabb, mert abból még bármi lehet, nem skatulyáz be, mint az első. Borzalmasan ijesztő dolog dönteni, mert mi van, ha lecsúszom valami fontosról, ha elkerülöm az utamat? Mindeközben, pedig megy az idő azzal, hogy csak tologatom a problémát. Tudom, hogy választanom kell a két út között. Nem bírom az elsőt választani, mert onnantól kezdve nincs visszafordulás, ráadásul egy más fajta életstílust is igényelne. Tudom, hogy képes lennék rá, ha igazán akarnám…csak azt nem tudom, akarom-e igazán? Ha a jelenlegi utamnál maradok, akkor el kell engednem a másik életet örökre…az már tényleg sosem jön vissza! Ellenben ezer és egy lehetőség vár rám, nekem pedig kifejezetten szűkségem van arra, hogy sok-sok opció közül választhassak, hogy tudjam, később még bármi mást is csinálhatok. Őszintén, félek. Iszonyat nehéz ez az egész. Lehet mégis azoknak a jobb, akik nem foglalkoznak ilyenekkel, csak élik az életüket, nem törődnek azzal amit igazán szeretnének..egyszerűen csak elfolyik az ÉLETÜK, ellenben, mennyivel könnyebb is nekik, hiszen nem rettegnek folyton attól, hogy valamit kihagynak, valamit rosszul csinálnak.
..a legborzasztóbb, hogy ugyanezt teszem én is. A vacillálás közepette észre sem veszem, hogy nem történik semmi. Csak mennek a napok és ugyanott tartok. Ijesztő. És amiért a leginkább mérges vagyok magamra az az, hogy még azt a hülye érmét sem tudom feldobni. Nem merem, mert félek megtudni, melyiknek is drukkolnék. Bátornak kell lennem.
Kissé kaotikusra sikerült ez a bejegyzés, de nem baj. A lelkivilágom is pont ilyen most.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: